Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

A film hamis látszatot sugall, és meg sem kísérli megnyitni azt a teret, amelyben talán valóban a megoldás felé mozdulhatnánk el.
„A filmben azonban egy váratlan fordulattal a kórus mindegyik tagja felmondja ezt a hamis és – kétségtelen, mind a jól, mind a gyengén éneklő kórustagok számára – megalázó (bár gyakorlatias szempontból nézve hasznos és látszólag sikeres) hamis alkut, és fellázad az alkut megtestesítő kórusvezető ellen. Azzal ugyanis, hogy mindenki csak tátog, a »beszédes« csendben minden és mindenki lelepleződik. Megvalósul ugyan az »egyenlőség«, de a legalacsonyabb szellemi-hierarchikus szinten, a legrosszabbul éneklők szintjén, és ez botrányhoz vezet. A kórusvezető pragmatikus célzatú manipulációja, amellyel működőképesnek igyekezett bemutatni egy hamis és működésképtelen konstrukciót, lelepleződik, ő maga megsemmisül. És megsemmisülésével diadalmasan felcsendül a »szabadság, egyenlőség, testvériség« kórusa, győzött az igazság. Legalábbis erről próbál minket meggyőzni a most világsikert elért Mindenki című film.
De vajon valóban az egyetemes igazság győzelmét látjuk-e itt megvalósulni? Vajon ezzel valóban sikerült-e egyszer s mindenkorra tökéletes megoldást találni a nyugatias modernitás liberális demokráciájának alapdilemmájára? Nyilvánvalóan nem, hisz a diadalmasan felcsendülő kórus minden jó szándék ellenére csak hangzavar lehet, hisz attól, hogy »testvérünkké” fogadjuk az alacsonyabb szellemi-hierarchikus szinten álló társainkat, a készségekben, képességekben meglévő különbség még nem szűnt meg. A film tehát hamis látszatot sugall, és meg sem kísérli megnyitni azt a teret, amelyben talán valóban a megoldás felé mozdulhatnánk el. Arról már nem is beszélve, hogy, bár megoldást valójában nem ad, képmutató módon mint ős-gonoszt bélyegzi meg az egész konstrukció alaphazugságát mindössze csak pragmatikusan menedzselni próbáló kórusvezetőt. Mindez azért van így, mert a film alapfilozófiája mégiscsak a mai liberális demokráciát megalapozó »szabadság, egyenlőség, testvériség« hármas jelszó hamis mitológiáját próbálja piedesztálra emelni.
Aligha véletlen azonban, hogy az ezt a jelszót »megkonstruáló« francia forradalom a világtörténelem legbrutálisabb tömeggyilkosságába torkollott, és iszonyú örvénylések közepette éppen ő maga vált saját hármas jelszavának leglátványosabb felszámolójává. Megoldást tehát korunk e legsúlyosabb dilemmájára ez a film sem ad, és amit sugall, az legfeljebb egy újabb hazugságtérbe vezet, de azt el kell ismernünk, a probléma létét professzionális módon és elegánsan mutatja fel. És, aki megnézi, az utána már nem tud szabadulni a hatásától, nincs mese, dolgozni kell, dolgozni. Mindenkinek.”